5 évesek lettünk!

Születésnapi üzenetünk szeretettel

Az élet forrása -  amiért ajánljuk!

Talán ezzel a szlogennel kezdődött az egész. Mint minden ember, aki ebben a rohanó világban él, keresi a nyugalmat, a megpihenés lehetőségeit, akár testi, akár lelki téren. Mint keresők, mi is végigjártunk sok utat. A lelki béke megtalálása az emberek mindennapjainak állandó feladata. De a lelki békét szolgálhatja, hogy testünket kényeztetjük és megkeressük azt a természeti kincset, ami segíthet testünknek. Ekkor találtunk rá először csak olvasmányainkban, majd Marokkóba tett utazásaink során a való életben is egy ősi titokra. Arra, amit a természeti népek sosem felejtettek el, amit ma is ugyanúgy használnak, ahogy tették ezt őseik évezredek óta. Ez az állandóság, ez a természetesség, ez nyugalom kellett nekünk. Kipróbáltuk az argánfa kemény magjából fáradságos munkával kinyert olajat. Néztük az asszonyokat, akik beletörődéssel, kemény munkával sajtolják ki az olajat. Majd egy másik teremben a kész olajat már nevetve, huncutul ránk kacsintva ajánlották, hogy szépek legyünk, hogy elégedettek legyünk önmagunkkal.  De ugyanott, egy addig szó nélkül dolgozó anya nagy lelkesedéssel magyarázza, hogy gyermekének sajgó, kiütéses bőrét is ezzel kente, és egy nap alatt meggyógyult a gyermek. A kis „műhelyek” munkától izzó atmoszférája, az emberek természetessége, az asszonyok lelkesedése, az argánfaligetek évezredes múltja meggyőzött minket. Ahogy ők tartják, ez tényleg az élet forrása! Hazahoztuk, kipróbáltuk és vártunk. Érdemes volt. Az ígért hatásokat hamarosan megfigyelhettünk bőrünkön, hajunkon. És amit még kaptunk: szeretet, törődés, és egy csipet Marokkó, egy kis ízelítő a keleti kényelemből, a ragyogó szépségből.  

Most Neked is ezt ajánljuk, mert ma már tudjuk és hisszük, hogy az öröklét nyugalma, az argánfa, az élet forrását nyújtja.

Szeretettel,