35 év felett

Annyi mindennek örülhetünk 35 éves kor felett

Sok szempontból az élet jobb, mint amit elképzeltem, és, hogy miért íme 7+1 ok:

1. Már nem akarok más bőrébe bújni, más ember lenni. Tudom ki vagyok, elfogadtam magam és imádom, amit kaptam az élettől.

2. Már látom, hogy ami szép, azt teljességében kell nézni, így hamar megtalálható mindenben.

A szépség 40 évesen inkább egy érzéki tapasztalat és több köze van ahhoz, hogy mit érzek a lelkemben/szívemben, mint ahhoz, milyen vagyok külsőleg.

3. A szekrényben több a vidám kuszaság.

A szekrényemben már nem a divat-trendek diktálnak, így a sokféleségből jobban ki tudom választani azt az öltözetet, amely a legjobban kifejezi a személyiségem.

4. Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam.

Hogyan lehetséges ez?
Rájöttem arra, hogy nem kell mindig megfelelnem mások irányításának, vagy annak, amit mások gondolnak rólam, a valódi énemet kell adnom, ezt valaki vagy elfogadja, vagy nem.

5. Azt, hogy az életem egyszerűbb.

Kevesebb terméket használok, egyre kevesebb káros összetevővel, így az életemben minden tisztább és egyszerűbb - és nemcsak a smink esetében -, hanem az élet minden területén, és ezáltal közelebb kerülök a természeteshez, a természethez.

6. Én viselem a ruhákat és nem azok engem.

Ha belépek egy szobába az emberek engem vegyenek észre és ne a feltűnő (szexi) ruhámat, mert a természetes szépségem a legattraktívabb tulajdonságom, a ruháim és a sminkem csak ennek kiemelésében segítenek.

7. Elolvasom a címkéket az élelmiszereken, amit eszem és bőrbarát bőrápolási termékeket használok.

A bio vagy természetesebb élelmiszerek, amiket elfogyasztok, valamint a natúr vagy bio kozmetikumok, amelyeket használok, megvédenek attól, hogy folyamatosan mérgezzem önmagam.

8. Már nem akarok tökéletes lenni vagy annak látszani.

Tudomásul veszem és elfogadom a tényt, hogy én egyszerűen egy ember vagyok, egy nő vagyok és ennél nem is kell több.

bio argánolaj 35 év felett